Első beauty kalendáriumom: A kalendárium ezt rejtette ma! | 2. rész

20:47


Annyira sajnálom és szeretnék elnézést kérni TŐLETEK, hogy tegnap nem blogoltam és ki kellett hagynom egy napot az adventi sorozatból.
 Nem fogok mentegetőzni, egyszerűen nem volt időm rá.



Mikor hazaértem, egyből mehettem is a postára, mert megjött a csomagom, amit rendeltem, után, pedig egy csajos shoppingolós napot töltöttünk el az egyik legjobb barátnőmmel. Mivel én reggel hét órától délután négy óráig vagyok a legproduktívabb, így este már az agyam se áll rá az írásra, semmi értelmeset nem tudok olyankor már alkotni. Na, de mindegy. Ami elmúlt az elmúlt, és becsszó, hogy innentől kezdve oda fogok figyelni arra, hogy egy bejegyzést se hagyjak ki.


Szóval a mai napon egy összegzőt láthatok a blogon, ezeket rejtette a kalendárium az elmúlt pár napban


A harmadik ablakocskában ez a fekete mini szemceruza volt, aminek roppantul örültem, hiszen könnyedén elfér majd a neszesszeremben. Praktikus kis darab.




A negyedik ablakban pedig ez a hajgumi volt, amiről már oly sokat halottam és olvastam. 
Egy oka volt, amiért nem szereztem be eddig…. , igen az , hogy  rövid a  hajam, de  sebaj mert  meg  lehet  növeszteni és  akkor  már  hordhatom  a  hajamban. Amúgy is 2017-re hosszú hajat álmodtam magamnak (* én és a hajnövesztés, kész vicc.. de  majd  elválik  mi  lesz).




Az ötödik kis ablakban ez a kétvégű szemhéjpúder aplikátor volt. Jó lesz ez is majd, ha elutazok és viszem magammal a kis szemhéjpúder palettámat.
 Legalább – 1 ecsettel kevesebb kerül majd a bőröndbe. 




A hatodik ablakban (* igen végre, erre vártam) ez a gyönyörű tégla vöröses rúzs volt. 
Tegnap egyből ki is próbáltam, és nagyon jól pigmentált termék, nagyon krémes az állaga, és elég hosszú ideig kibírta az ajkaimon. 
Feltétlen ajánlok az ilyen rúzsok alá egy szájkontúr ceruzát, mivel ennyire krémes könnyen el tud mozdulni a ceruza nélkül. 





És a mai napon pedig megint egy ilyen szemhéjpúder aplikkátort rejtett a kalendáriumom. Kitudja, lehet lesz benne egy szemhéjpúder is? Na, annak is tuti örülnék.



You Might Also Like

4 megjegyzés

  1. Erikám, nálad minden rendben? A fb-on ma történt valami köznépi malőr. Eltűntél ott az éterben is, rád sem tudok keresni. Ezért írok ide. Gyere privátra! (gazdandi@gmail.com)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen drága Andi :-(. Írtam e-mailt is most :-)

      Törlés
  2. szia! tavaly én is megvettem ezt az adventi naptárat de már nem venném újra, vannak benne rossz dolgok is.... :) ugyanez volt a tavalyiba is... ez a rúzs ez a applikátor és a szemceruza, hajgumi nem volt, hanem haj csatt volt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Szöszi :-) Köszönöm, hogy megosztottad velem a véleményedet, eddig nekem csak is pozítiv csalódás volt ez a kalendárium. És érzelmileg is közzel áll hozzám , ha elolvasód az első rédzt, akkor érteni fogod :-) Tudom fura így leírva , hogy egy térgy, hogy állhat közel hozzám, de az első részből kiderül :-)

      Törlés