A magyar natúr kozmetikumok gyöngyszeme! / PomPom

By Unknown - április 10, 2017

Mint már az előző bejegyzésben kiderült szeretnék a közeljövőben egyre több magyar terméket előállító, forgalmazó cégeket, illetve tervezőket megismertetni VELETEK. Ennek keretében most bemutatnám a magyar PomPom natúr kozmetikumok megálmodóját, Péntek Erikát. A vele készített interjút itt olvashatjátok. Fogadjátok nagy szeretettel. 





1. Mesélnél picit nekünk a Pom-Pom natúr kozmetikumokról?
(Mikor alakult meg a cég? Minek köszönhető, hogy létrejött? stb.)


Erika: A weboldal 2017 szeptemberében indult, amit két év termékfejlesztés előzött meg. Vegyészmérnök kolléganőmmel fejlesztettük a ki termékeket és hónapokig magunkon teszteltük, mivel teljes mértékben elutasítom a kozmetikai termékek állatokon történő tesztelését.
A PomPom termékcsaládot azért hoztam létre, mert lányom évekig ekcémás volt, több évig szteroidos krémet használtunk. Erre szerettem volna természetes megoldást, ekkor kezdtünk el natúrkozmetikumokat kipróbálni, de egyik sem volt tökéletes, ezért kitanultam a gyártás alapjait, majd vegyészmérnök kolléganőmmel kifejlesztettük a termékeinket. Lányom azóta a legnagyobb örömömre tünetmentes.


2. Édesanyaként mennyire fontos számodra a természetesség és az organikusság az élet különböző területein?

Erika: Rendkívül fontos, főleg azok után, hogy olyan sokat küzdöttünk az ekcémás bőrgyulladással. Igyekszem mosóporban, mosogatószerben is organikusat használni. Fürdéshez, kézmosáshoz pedig természetesen csak a natúr szappanjainkat használjuk. Ezek a termékek nem csak bőrbarátak, hanem a környezetet sem szennyezik. Könnyen lebomlanak.



3. Miben különböznek a termékeitek a konkurenciától? Miben vagytok egyediek?

Erika: Amiben különbözünk a legtöbb magyar natúrkozmetikumtól az az, hogy komplexebb termékeket készítünk. Értem ez alatt az emulziós krémjeinket, a virágvizes zseléinket az arcpakolásunkat, amiben minden benne van, csak fel kell kenni az arcra. Még idén tervezzük a samponok, hajkondicionálók megjelenését. Az innovációt és a természetes alapanyagokat ötvözzük.


A fent említett termékek: virágvizes zselé


4. Az a tudat, hogy természetes, natúr, környezetbarát termékeket árultok egy hatalmas plusz pont, számomra és az olvasóim számára is. 
 Sajnos sokaknál még mindig felmerül az a kérdés, hogy miért érdemes ilyen termékeket használni? Mit üzennél ezeknek az embereknek?
 Hogyan lehetnének tudatosabb vásárlók?
 Miért váltsunk natúr termékekre? Miben másabb egy ilyen termék, mint a boltban kapható társa?

Erika: A jó minőségű natúrkozmetikum nem irritálja a bőrünket, értékes, bőrbarát hatóanyagokkal tölti fel.
Termékeink környezetbarátak. A lefolyón könnyen lebomló növényi olajok távoznak, amelyek nem mérgezik a vizet, földet.
Másrészt a PomPom termékek teljes mértékben pálmaolaj-mentesek. Ezt azért tartom lényegesnek, mert a pálmaolajnak a kozmetikai ipar az egyik legnagyobb felhasználója.
A pálmaolaj-ültetvényeknek hatalmas földterületekre van szükségük, ezért egyre több esőerdőt égetnek fel Malajziában, Indonéziában, Dél-Amerikában.

Ez a folyamat jelentősen hozzájárul az üvegházhatású gázok kibocsátásához, illetve sok növény- és állatfaj, többek között az orangután, elefánt, tigris kipusztulásához vezet. Ráadásul ahová egyszer olajpálma-ültetvény kerül, ott többé nem nő erdő, mivel az olajpálma a gyökereiben olyan gátlóanyagot termel, ami kiöl minden más növényt és évtizedekig a talajban marad.



5. Készítményeitek nagyon sokszínűek és sokrétegűek. Minek köszönhetjük ezt?


Erika: Komplett kínálatot szeretnénk nyújtani. Tetőtől talpig, azaz az arcápolástól a testápolásig és idővel, samponjainkkal a hajápolásra is szeretnénk természetes megoldást adni.



6. Ami legelőször megfogott engem nem más, mint az ekcéma elleni készítményeitek. Mesélnél picit róluk bővebben, hiszen sajnos manapság egyre többen küzdenek ezzel a bőrbetegséggel.

Erika: Egyre többen küzdenek ekcémával. Ennek egyik oka a bolti kozmetikai termékekben található szintetikus összetevőkre való érzékenység. A lányom is azóta tünet mentes, amióta ezeket elhagyta és a mi termékeinket használja. Az ekcémásoknak azt szoktam javasolni, hogy mindenképpen érdemes a jó minőségű natúr kozmetikumot kipróbálni, mert jó eséllyel tünet mentesíthető vele az ekcéma. Természetesen a legjobb, ha a mosogatószert és a mosószert is lecserélik természetesre, hogy ne érje bőrüket irritáció.
Ekcéma elleni készítményeinket 100 emberen leteszteltük és 70 százalékban „működött”, ami egy nagyon jó arány. A tesztelők 70%-a csupa jó tapasztalatról számolt be, öröm volt olvasni.
Például:   -"Már egy hónapja használom az ekcéma termékeket, és elmondhatom, hogy az elmúlt két hétben teljesen tünetmentessé vált a kézfejem. A termékek használata mellett odafigyeltem, hogy ne érintkezzen a bőröm vegyszerekkel, mosogatószerrel, kesztyűvel védtem a hideg szél ellen. Sőt, még egy hónapra elegendő krém és szappan maradt. Úgy gondolom így elég gazdaságos a termékek kiszerelése. Négy hét alatt többet sikerült elérnem natúr kozmetikumokkal, mint két éven át tartó szteroidkészítmények használatával."-
Zsófia



7. Az én bőrtípusom egy kevert bőrtípus (legalábbis az arcomon), erre milyen készítményt tudnál ajánlani? 

Erika: Erre a bőrtípusra, nagyon jó a natúr szappan. A shea vajas szappanjainkat ajánlanám arcmosásra, első sorban a Prémium shea vajas natúr szappant. A Tavaszi megújulás arcpakolásunk is nagyon jó erre a bőrtípusra, illetve a Virágvizes zselé. Szemkörnyék ápolására, pedig valamelyik arcszérumunkat ajánlom.



A fent említett termékek: Shea vajas szappan

A fent említett termékek: Tavaszi megújulás arcpakolás


A fent említett termékek: Arcszérum


8. A férfiak számára milyen termékeitek vannak? 
Ha esetleg nincs, akkor kívántok a jövőben bevezetni férfi szépségápolási termékeket?

Erika: A férfiaknak is vannak készítményeink. Szappanjaink között van több, ami nekik is jó. Pl. a Beduin tevetejes natúr szappan, a Mentolos csoki natúr szappan. Az illatmentes krémjeink és a Botanikuskert testápolónk is kiváló férfiak számára, illetve a Szantál arcszérum kimondottan nekik készült.



9. Terveztek a közeljövőben hajápoló termékeket is bevezetni? Esetleg már vannak erre terveitek, amit elárulnátok nekünk is?
 
Erika: Igen, nyárra tervezzük a samponok és hajkondicionálók bevezetését. Amit már én is nagyon várok.







Köszönöm a válaszokat  Erikának, remélem ti  is kedvet kaptatok  hozzá, hogy  kipróbáljátok  ezeket a nagyszerű  termékeket. Én tuti, hogy  most megpakolom az  online kosaramat, és tartok egy  nagybevásárlást az említett termékekből. 


 

























 







  • Share:

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Hát ez fantasztikus! Rögtön kedvet kaptam, biztos kinézek valamit. Érdekel a téma, mégis hajlamos vagyok elfeledkezni erről. A bejegyzés nagyon hasznos volt, köszönöm. :)

    VálaszTörlés
  2. Szia Lina :-) Köszönöm szépen a kedves kommentet, örülök , hogy találtál kedvedre való termékeket és, hogy a bejegyzés is tetszett :-)

    VálaszTörlés