{Vigyázz!Kész!Posztolj!} - Így tervezek én, vagy aki mindent maga körül beoszt!?

By Unknown - szeptember 07, 2016

Igazából már tervbe volt egy ilyen cikk megírása, de valahogy nem volt kedvem épp erről a témáról írni, így hanyagoltam. Most viszont  kedvet kaptam rá, és egyből leültem a gép mögé, hogy összeszedjem nektek a gondolataimat, és leírjam azt, hogy miért is szeretek ilyen megszállottan tervezni dolgokat. 

 
Persze, ennek oka is volt, hogy miért éppen most vágok bele, hiszen Éva adta meg számunkra ezt a kis témát a mai napra. Blogját közvetlenül ITT el is érhetitek.

 Így tervezek én, vagy, aki mindent maga körül beoszt!?


Igen, bevallom nagyon szeretek előre tervezgetni és az időmet így beosztani, hogy éppen mikor, kivel, hol, és mit csinálok majd. Általában mindig az adott hónapot készítem elő magam számára. Ez úgy szokott zajlani, hogy a fontosabb eseményeket szépen felírom magamnak a kis naptáraimba - mert van egy asztali naptáram és egy A/5-ös vagy A/4-es amit általában a táskámban hordok- ami például lehet egy megbeszélés, egy fontosabb találkozó, időpontok (orvos, kozmetikus, fodrász stb), amiket már fixen tudok, és így egyből be is tudom írom a naptárba.
Tudom, mások ódivatúnak tartják a kézzel írt dolgokat, de én még mindig jobban preferálom ezeket, mint az " okos telefonos" bejegyzéseket.

Ezután elkezdek arra a hétre koncentrálni, amiben épp járok, és számba veszem, hogy mit is szeretnék az adott héten csinálni, hova kell mennem (ami még nincs beírva), majd esetleg. Igen, ezt még mindig tudom fokozni azzal, hogy postitekre felírom, hogy éppen egy adott napra mit tervezek be, ilyen lehet a bloggolás, kutyasétáltatás, új  vevők  szerzése stb. Ha valamit megcsináltam a "listán ", akkor mindig kiszoktam pipálni, ha pedig nem sikerült, akkor átteszem a következő napra (ha nem lehet, akkor lehúzom a listáról). Én nem szeretek azon görcsölni, hogy na basszus 10 dolog volt felírva mára, és ebből csak 4-5 -öt sikerült csak teljesítenem,  inkább a pozitív oldalát kezdem el nézni .
Igen, fel volt írva 10 dolog a listámra, de ebből 4-5 valósult meg, és ez a 4-5 is igen fontos dolgok voltak, sőt jó  volt a napom így minek idegeskedjek egy beosztás miatt. Nagyon fontos,  hogy ne legyél feszült, ne érezd azt, hogy ezt kötelezően meg kellett volna csinálni, mert akkor ez már nem lesz hasznos számodra.





Én általában a postiteket a falon lévő parafatáblámra szoktam kitenni, és minden nap szelektálom őket. Így nem keveredek annyira bele a dolgokba, sőt mivel eléggé feledékeny is vagyok így hasznos is számomra ez a módszer. Ha például te is elfelejtesz dolgokat, akkor tudom neked főképp ajánlani.

A szabadidőmet is eszerint szoktam megszervezni, bár mostanában szeretek ezen a téren spontán lenni. Mikor elkezdtem ezt az egész határidős dolgot (kb. 2-3 évvel ezelőtt), akkor rájöttem, hogy vannak olyan dolgok, amiket nem irányíthatok, mert képtelenség, és ilyen a szabadidő is. Tökéletes, ha beosztod a szabadidődet, de azt nem tudod, hogy mit is hozhat számodra az élet. Ezért szoktam én beírni, hova megyünk majd stb. végül is én is megtervezem a programot, amire épp készülünk, de csinálok mellé egy B és egy C tervet is, ezek azért kellenek, ha például rossz idő lenne, vagy nincs elég pénz oda elmenni stb.
Sajnos az élet dobhat egy olyan kockát is, amire te egyáltalán nem számítasz, és bizony akkor fuccs az egésznek.


 
A rutinom az, amit eddig megosztottam veletek is:
  1. Fontos dátumok feljegyzése!
  2. Heti rend kialakítása!
  3. Postit segítségével egy napirend kialakítása.
Ahogy leírtam már, én naptárat vezetek papír formában, de van olyan eset is persze, amikor a  telefonomba megerősítéskén  beírom pluszba, de be kell vallanom kevésszer használom ezt a módot.

Természetesen azért hoztam nektek pár android és IOS alkalmazást, hiszen sokatok azért szereti az ilyen alkalmazásokat,  és szerintem ezek a legjobbak, amiket szívesen ajánlanék nektek:
  1.  Planner Pro - Personal Organizer 
  2. Napirend  Naptár Calelephant
  3. Tasks Free (Feladatok)
  4. Any.Do - feladatkezelő app
  5. Ez  zsír! c.  alkalmazás


Valljuk be, számos előnyei is vannak a spontán életnek, hiszen nem mindenki szeret egy időbeosztásnak élni. Most például én se hordok magammal a táskámba naptárat, és sokkal jobban tudom élvezni az életet, hiszen nem figyelem annyira mikor, hol kéne lennem. Persze, ennek az oka az is, hogy még nem vettem meg a 2017-es kiadványt, de talán jobb is így, mert végre élek és nem vagyok annyira betáblázva , mint voltam . Szóval néha kell ez a kis kuszaság az életbe. 

Osszátok meg velem észrevételeiteket a témával kapcsolatban!

  • Share:

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Minden áldott évben megveszem az aktuális tenyérnyi méretű naptárkönyvecskémet, hogy majd én abba szépen, ízlésesen beletervezem a dolgaimat, gyöngybetűkkel, rendszeresen. Nos, minden decemberben megválok egy szinte teljesen üres naplócskától. :(
    Valamiért nem így vagyok összerakva. Van egy nagy, ronda, asztali tépegetős jegyzettömböm, na erre szoktam dolgokat feljegyezni, és ami még nem került elvégzésre, azt nem tépem ki, továbbhajtok, és időnként visszalapozom, mi van elmaradva...gáz. Most is itt van előttem, egy manikűrterv van a legfölső lapon, épp hópelyheket gyártok rajta, ceruzával, miniatűröket. Mert gyakorolni is ebben a jegyzettömbben szoktam :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ajj én imádom ezeket a kis könyvecskéket. Most végre megkaparinthattam a DM Life Book-ját :-) Csoda szép és 1 ével ezelőtt sajna nem tudtam meg enni de modt végre volt annyi pontom :-) Vegyél egy határidőnaplót, mert ez lesz a legjobb barátod hidd el nekem :-) Én nem szeretek okostelóba írni, mert eltünhet , törlődhet de ez nem fog és a kézzel írott dolgokat imádom . :-) Olyan szép :-)

      Törlés