Girl Online 1. / Érdemes elolvasni?

By Unknown - augusztus 30, 2016

Végre és egyben sajnos a végére értem a Girl Online című könyvnek.Tudom, sokakat megoszt ez a könyv, van, aki imádja és dicsér, és van, aki szerint ez úgy rossz, ahogy van. Én személy szerint imádtam ezt a könyvet, és faltam a sorokat magamba. A sztori lehet, hogy másoknak nem túl érdekes, sőt már-már klisés, de épp ezért szerettem volna arról írni, hogy szerintem, miért is érdemes elolvasni, és én miért ajánlom.



Kezdjük azzal, hogy mikor megtudtam, hogy a kedvenc Youtube videósom ( Zoella), kiadott egy könyvet harmad magával, elkezdtem ujjongani, és vártam mikor kaparinthatom már  meg. Sajnos, vagy nem sajnos én idén Februárba kaptam ajándékba, eredeti nyelven meg, és eszméletlenül örültem neki, mikor magaménak tudhattam. Eleinte elkezdtem angolul olvasni, de közben ugye itthon megjelent, már magyarul is a könyv, így a továbbiakban pdf formátumban olvastam tovább.




 Augusztus körül kezdtem el a félbehagyott olvasásomat, és kb pár napja olvastam ki a könyvet. Azért csak most értem a végére, mert általában este olvastam lefekvés előtt, megnyugtatott.
Maga a könyv 204 oldalas, tehát egy kis könnyed regényecske. Romantikus regények családjába sorolnám.

Történetről

A 15 éves Penny Porter szorongásos rohamokkal (pánikbetegséggel) küzd, és ezt úgy szeretné legyőzni, hogy elindít egy blogot, ahol megosztja érzéseit, gondolatait. GirlOnline álnéven neki is vág. Már az elején sok mindent megtudhatunk róla, mint például : Ki a legjobb barátja? Miért törnek rá ezek a pánikrohamok? Milyen a személyisége?
 
Penny a karácsonyt családjával tölti New Yorkban, ahol megismerkedik a sármos idegennel Noah-val, aki 18 éves. Abban a pár napban, amit együtt töltenek, sok mindent átélnek, és fény derül pár „titokra „is. 

Noah-nak vannak titkai, amit nehezen oszt meg Pennyvel eleinte, ilyen például az, hogy négy éves korában a szülei meghaltak egy  síbalesetben és a kishúgával, Bellával egyedül maradtak. A nagymamájuk neveli őket azóta.
Nagyon sok szépet és jót adnak egymásnak, az eltöltött idő alatt (nem csak tárgyakat, hanem érzéseket is). Segítenek egymás problémájával szembenézni. A végén nagyon sok érdekes titok derül ki a fiúról, ami Pennyt megrázza, sőt lehet, hogy még elveszíti legjobb barátját is? És, hogy miről beszélek…. tessék elolvasni a könyvet :)

Igazából nekem már ott felkeltette az érdeklődésemet, hogy nem ez a szokványos romantikus regény lesz, hanem itt egy problémát – egy betegséget is le kell küzdeni. Sokan szerintem nem is tudják, hogy milyen nehéz, egy olyan betegséggel küzdeni, ami szinte (sőt) láthatatlan. Tehát az agyunkban játszódik le ez a folyamat, ami fizikai tüneteket produkál (mint majdnem mindegyik mentális betegség), és aki átéli ezt annak a legborzalmasabb érzés a világon.
Egy egészséges ember másképp látja ezt, mint egy nem egészséges. Tehát itt magunknak kell parancsolni.
És ebben a könyvben az tetszik nagyon, hogy Penny magától (a kapott segítségek által) legyőzi ezt a







Milyen segítséget is kap Penny a könyvben? Párat azért ide kiírnék:

  1.     Képzelj el egy olyan helyet vagy dolgot, ami megnyugtat téged. Például a hullámzó tenger.
  2. Képzelj el magadnak egy szuperhős alteregót, aki segít a pánikkor magabiztosabbá válni! (Például Penny – a Szilaj Óceán alteregót választotta magának.
  3.      Mantrázzunk magunkban olyakat, hogy: Bátor vagyok! Minden rendben! És ezzel nyugtassuk le magunkat, többször is ismételjük el ezeket a mondatokat magunkban, ha kell. 
  4.        Képzeld el a félelmedet a testedben. Adj neki színt és formát, és csak figyeld, hogy mi történik veled. És el fog tűnni a félelmed. 
  5.        Mikor szomorú vagy, gondolj három dologra, ami boldoggá tesz, és az elűzi a szomorúságot! 
  6.     Hidd el, hogy az idő mindent meggyógyít! És ez nem egy klisé!

A másik kedvenc részem még, amikor Penny a Varázslatos Meglepetések Napjáról kezd el mesélni, amit a szülei találtak ki nekik kiskorukban. Ez egy olyan nap, amikor bármikor ehetsz tortát, akár reggelire vagy vacsorára is, kirándulsz, és az benne a legjobb, hogy sosem tudhatod, hogy mikor lesz legközelebb. A legfontosabb szabály ilyenkor, az hogy abszolút titoktartás övezi.


És, hogy mit tanulhatunk meg Pennytől az online világgal kapcsolatban?
  1.    „ Ebben a világban teljesen oké, hogy a képernyő és az álnév mögé bújva az ember borzalmas dolgokat írjon valakiről, akit nem is ismer.” 
  2.      „Vannak olyan oldalak, amik teljesen helyén valónak gondolják, hogy közöljenek egy történetet anélkül, hogy utánanézne a tényeknek.”
  3.   „Minden alkalommal, mikor írsz valamit az internetre, választás előtt állsz. Az egyik út, hogy valami, olyasmit teszel, ami hozzátesz a világ szintjéhez. A másik, hogy elvesz belőle. Szóval legközelebb, mielőtt posztolsz egy hozzászólást vagy állapotjelzést, vagy megosztás egy linket, kérdezd meg magadtól: Boldoggá fogja ez tenni a világot?És ha nem, akkor azonnal töröld ki. Amúgy is van elég szomorúság a világban.  Nem kell még hozzátenned.”


Összefoglalva remélem, már értitek miért is tetszik nekem annyira ez a regény, mert nem egy tipikus alaptörténete van, hanem ad valamit az olvasónak. Te döntöd el, hogy ezzel mit kezdesz. Mit szősz le belőle tanulságként, és mi az, ami megváltoztatott egy percre is, amíg olvastad. Én nagyon élveztem ezt a könyvet, hiszen felmerült benne egy olyan betegség, ami sok embert érint (pánikbetegség), aztán az online világ előnyeit és buktatóit is megmutatta az olvasónak, és hogy ne legyünk naivak illetve minden túlélhető, még akkor is, ha abban a percben/ órában nem hisszük el.
És végül, amikor megtalálod azt az embert, aki a sorsfordító eseményed lesz.

Várom már nagyon, hogy beszerezhessem a Girl Online 2. - Girl Online 3. kötetét, most már magyarul :)


Nektek egyébként tetszett a könyv?Mi az, ami megfogott benneteket? 

Hisztek a Sorsfordító eseményekben?







  • Share:

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Van két kedves könyvem, amelyben a hős mentális betegséggel küzd.
    Az egyik, és ezt szívből ajánlom elolvasásra, ha eddig esetleg még nem lennél túl rajta, az:
    Daniel Keyes: Az ötödik Sally.
    A másik szintén zseniális, de azt biztosan olvastad már, ugyanettől az írótól: Virágot Algernonnak.


    VálaszTörlés
  2. Ez de gáz most, de így hirtelen egyiket sem ismerem. Bevallom öszintén nem szeretek erről a témáról olvasni. Zoella könyve más mert egy kis regény, ami vicces romantikus és picit csak picit szól a pánikbtetegségről.

    VálaszTörlés