Kicsit megkésve! | Ezt kaptam karácsonyra 2016.

12:39

Életem első Mit kaptam Karácsonyra című cikkét írom most nektek. Tudom kicsit megkéstem ezzel (hiszen már Január van), de szerettem volna megosztani veletek.Igazából Ádám vetette fel az ötletet, hogy mi lenne, ha lefényképezném az ajándékaimat és később publikálnám őket a blogomon. Szeretném előre leszögezni, hogy ezekre az ajándékokra hónapokat spóroltunk, tehát nem, nem vagyunk gazdagok.  

Ezt kaptam karácsonyra!
Anyukétól ezt a gyönyörű szép, elegáns ékszertartót kaptam karácsonyra. Az előző ékszertartóm ennek a negyede volt csak. Ezt azért is említettem meg, mert tudni illik, hogy nagy ékszerrajongó vagyok és majdnem minden hónapban egy új kis szépség kerül a kollekciómba. 
Így képzelhetitek, hogy mennyi fülbevalóm és nyakláncom lehet. Ha nem is én veszek magamnak ékszereket, akkor a barátaim, a családom mindenképp ellát ezen a téren. Így hát egy ilyen minőségi ékszertárolóra már szükségem volt.

Kívülről  is  meseszép.
Jelenleg  így  rendeztem  be.

Ahogy látjátok 3 nagyobb fiókból és 1 nagy tároló részből áll.A tároló részt felül találjuk meg, ahol 4 nagyobb fak lett kialakítva és 1 gyűrűtartós és 1 sima (ide szintén gyűrűket, kisebb fülbevalókat simán el tudunk helyezni).
A felső részen még egy tükör is található, ezálltal gyorsan letudjuk csekkolni, hogyan is áll a szettünkhöz az – az ékszer, amit épp aznap szeretnénk viselni majd.

Anyumtól és  Apumtól.

Anyukétól kaptam még egy Avon Attraction 30 ml-es parfümöt, ami a kedvenc illatom.Nőies- elegáns, nem az a tipikus tucat Avon illat. Bátran tudom ajánlani másoknak is.
A többi ajándékom, amit a szüleimtől kaptam már nem publikus, így ha nem gond, azokat nem tenném ide nektek.

Tartója a fülbevalónak. 
Nem  meseszép?
Ádám már év közben elkezdte a karácsonyi „nagy bevásárlást”. Ezt a szépséges hópelyhes fülbevalót, ha jól emlékszek olyan Augusztus környékén rendelte meg nekem az Avonból. Azóta, ez az új kedvenc. 

Látszik, hogy már égettem azóta belőle. 
Egy régebbi  Insta kép

A Yankee Candel Tart-ját, olyan Novemberben rendelhettük meg a Notino.hu weboldalról, ami szintén a kívánság listámon ált. Látszik is, hogy már felbontottam és égettem is belőle tavaly, de szerettem volna, ha jelképesen a fa alatt lenne ő is becsomagolva.

A Joy magazint, illetve a L’oreal Hippy szempillaspirálját a Joy napokon vette meg nekem Ádám.
.

Már a  Februári  szám is megjött azóta. 

A magazinra 1 éves előfizetést kötött (-50%-al volt így olcsóbb az újság, Joy kuponnal), és ezt is már Novemberben megkaptam, ám direkt nem bontottam fel, hogy majd Karácsonykor őt is a fa alá tudjuk tenni.

Eddig egyszer próbáltam csak ki, de imádtam:)
Eszméletlen jó fedése van.

A L’oreal Hippy szempillaspirálját, viszont már nem kaptam meg, csak Szent Este a fa alatt, amit cseppet sem bánok.

Teekanne  - World of Fruits

Annyira ismer már Ádám, hogy néha én is meglepődök rajta. Tudja jól, hogy imádom a teákat, főleg Decemberben, amikor különböző teaválogatásokat lehet kapni a boltokban. Az én kedvenc márkám a Pickwick és Teekanne. Nagyon megörültem neki, amikor ezt a szépséget megláttam.

I  love <3

Ám a legnagyobb örömöt az új telefonom okozta nekem. Már nagyon régóta vágyok egy ilyen készülékre (talán mióta a Huawei tablettem megvan). Nagyon örülök ennek a kis szépségnek és imádom. Nekem a Huawei P8 lite-ja van meg.

Előlről
Hátulról
Igen, nagyon tudok örülni a kis apróságoknak is, ahogy Ádám is.
 Ezt a kapitányos kis faragót, még a nyaralásunkkor néztem ki magamnak, amikor már épp hazafele siettünk, így esélytelen volt, hogy megvegyem (választani kellett ugyanis, hogy boltba megyek vagy elérjük a buszt). Nagyon megörültem neki, amikor Novemberben a  Wondex papírírószer boltjában felfedeztem újra ezt a kis szépséget. Ádám egyből megvette nekem, de tudtam jól, ezt is csak Szent Este bonthatom majd ki a csomagolásából.

Jeges macis mintával:)

Egy meleg, téli zoknira az ember lányának mindig szüksége van, főleg nekem


Most pedig a többi Avonos ajándékaimat szeretném NEKTEK megmutatni. 
Mindegyik termék nagy kedvencem és mindig valamilyen ünnepre kérem őket (pl.:szülinap, karácsony stb.).

Igen jól  felszerelkeztem egész  évre a  kedvenc  illatomból.
Olyan cuki.
Limitált kiadású szett. Nálam  soha nem  okoz  csalódást ez a márka:) Bátran  próbáljátok ki ti  is:)
Elegancia
Tavaly már megkaptam ennek a kollekciónak a karkötőjét így nagyon megörültem neki, mikor megláttam, hogy egy hozzá passzoló nyakláncot is kapok.  

Próbáljátok  ki ezt a  testradírt:)

Nagyon imádom az Avon Planet Spa termékcsaládját, főleg ezt a kolumbiai kávés terméket. A testradírja valami eszméletlen jó, de majd később, egy másik cikkben majd leírom NEKTEK.


Ezeket az ajándékokat pedig kedves blogger társaimtól / barátimtól kaptam.Nagyon szerencsés vagyok, hogy ezeket az embereket megismerhettem, mert érzelmileg sok pozitív dolgot kaptam tőlük 2016-ban.  Köszönöm  nektek még egyszer, ezeket a szépséges ajándékokat:)


Ezt a szépséges szettet a Kezem Nyomán írójától kaptam Anditól. Neki köszönhetem, hogy újra elkezdtem  körmözni. Örülök, hogy Andi a barátom lett és egyfajta példakép is számomra:)

Ezt a  képet a  privát  facebookomon is megosztottam.

A másik  csomagot, pedig Renitől a Beauty & Fashion blog írójától kaptam. Természetesen mind  két lány  kapott tőlem is 1-1 meglepetés csomagot. Renivel is nagyon jóba lettünk és örülök, hogy megismerhettem és a barátja lehetek neki is, csak úgy, mint Andinak :)

Óriási  csomag 
Imádom ezt a  teamécsest és mindent :D
A barátnőmmel pedig már 3. éve, hogy megajándékozzuk egymást karácsonykor. Ez, a mi kis közös hagyományunk:) Köszönöm Anita neked is ezt a csodálatos ajándékszettet. 

Avon forever <3

Ezeket pedig már TŐLEM kapta Suzyka és Ádám (részlet az ajándékaikból)

"Az első ruhácskám - Anyumtól "
"Olyan jó meleg ez a valami a fejemen. Valami süsü a neve. "
A kesztyűt, a pizsit és az Avon tusit anyuéktól kapta Ádám, a többit tőlem. 

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Nagyon klassz dolgokat kaptál :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Rami :-) Szerintem is és hákás vagyok ezekért nagyon :-) :-*

      Törlés