2016 November Glamour napok / Haul

By Unknown - október 14, 2016

Életem első Glamour napi haul posztját hoztam el nektek. Igaz, kicsit megkésve, de annál nagyobb szertetel (*jó szokásomat megtartva ezzel), amiben csak is szépségápolási termékeket találhatók majd meg.


Sajnos vagy nem sajnos én úgy voltam ezzel az egész Glamour nappal, hogy 99%-ig biztos voltam abban, hogy nem fogok semmit sem vásárolni (*mivel nincs anyagi tőkém rá) ebben az időszakban, ám a sors itt is közbelépet (*köszönet érte), és végül kapkodva, de sikerült beszereznem a kuponokat és a terméket is. A termékekről egyébként listám se volt így végigszaladtam a sorokon, és amire nagy szükségem volt csak azokat vettem meg, vagyis próbáltam megvenni.
   



1. Palmolive Chocolate Passion tusfürdő

Ez a termék az egyik kedvenc tusfürdőm (* főleg így az őszi illetve téli időszakban) így nem volt kérdéses a megvásárlása, ám a darabszáma igen. Végül is két darabot vettem csak, hiszen egyelőre így is bőven el vagyok látva ilyen készítményekkel. Hatalmas előnye az, hogy nagyon puhává, selymessé varázsolja a száraz bőrömet, illetve az illatáért oda meg vissza vagyok egyszerűen.




2. Nivea Silk Mousse tusfürdő hab

Igaz, erre a termékre nem volt kupon, de muszáj voltam beszerezni belőle egyet, mivel a Glamour újságban annyi jót olvastam róla, így felcsigázta az érdeklődésemet, hogy tényleg ennyire jó-e, ez termék vagy csak szimplán agyon van hypolva. Hamarosan egy tesztet is írok majd róla, csak előtte ki kell próbálnom (* és el kell fogynia a tusfürdőim negyedének ehhez).


3. Afrodita Rapsbery Cream tusfürdő

Őt is beszereztem (* szintén erre se volt kupon). Ez nem egy hirtelen döntés apján létrejött vásárlás volt nálam, hanem egy olyan, amire már hónapok óta vágyok, és egyszerűen nem hagyhatom ott a polcon. Szintén erről is lesz fent egy teszt majd a blogon, hogy mennyire vált be stb… Eddigi első benyomásra, ami plusz pozitívum nekem, azaz illata, ami iszonyat finom, bár másoknak ez már gej és tömény lehet.



4. Playboy Super Playboy for Her EDT

Igen… hát ő egy hirtelen döntésemen alapuló kis csoda, amit, azóta is imádok és szerencsére nem bántam meg. Körülbelül 10 percig vacilláltam közte és a Beyoncé parfüm között, hiszen ár – érték arányban teljesen egyformák voltak. Ám a bőrömön hamar elillant a Beyoncé parfüm, illetve már nem is tetszett annyira az illata, mint a Play Boy-os. Így hát egyértelműen őt választottam mindössze 2.000Ft értékben.





5. Lactacyd Sensitive

Komolyan mondom, ezt a terméket úgy elkapkodták se perc alatt a polcokról, mintha cukorka lenne egy édesség boltban. Persze tisztában vagyok azzal, hogy miért, hiszen ez a legjobb termék a piacon (*legalábbis amit én eddig használtam) és most iszonyatosan kedvező áron be lehetett szerezni (* 450 Ft körül). Így hülye lett volna az, aki nem vesz ebből a termékből ilyen kedvező áron. Egyébként csak azt sajnálom, hogy egy darabot vettem csak és nem kettőt.





6. Mayballine (885 – Mindnight Merlot) rúzs

Imádom ezt a bordóba hajló csokis árnyalatot, ami egyszerűen megfogott elsőre. Már régóta kerestem egy ilyen színű rúzst, így egyértelmű volt, hogy egyből lecsapok rá.
Előnye: nagyon pigmentált, sokáig az ajkakon marad, izgalmas vad /extrém színe van.



7. Maybelline Rocket Volum szempillaspirál

Még az Augusztusi nyaralásom során vásároltam meg az első ilyen szempillaspirálomat, ami a mai napig kitartó társam (* rendszeresen használom), de már sajnos vészesen közelítek, az aljára így muszáj volt beszereznem az utánpótlást. Tény és való, teljesen más, mint az én kedvencem az Avon SuperShock szempillaspirálja (* ami aztán igazi műszempilla hatást tud adni, hiszen nem csak hosszabbítja a pillákat, hanem dúsítja is azokat), ő inkább csak hosszabbítja a pillákat, de közben nem nehezíti el azokat. Rugalmas keféje van, nem ragad össze tőle a pillánk.


8. Mayballin Color Tattoo

Ez az első ilyen szemre való termékem, de amióta megvettem, azóta használom is rendszeresen (*legalábbis próbálom rendszeresen). Pontosan beleillik a szaladgálós hétköznapjaimban, amikor inkább a természetességet próbálom hangsúlyozni magamon. Nagyon könnyű krémes állagú termék, könnyű vele dolgozni, és egész napon át tartós hatást biztosít.



9. Rimmel Lasting Finish alapozó

Erről a termékről már sok jót halottam a nagy  Youtube Beauty Guruktól, így ideje volt versenybe állítanom egy Avonos termékkel szemben, mégpedig az én kedvencemmel az Extra Lasting alapozómmal. Kíváncsi vagyok az eredményre, és ezt dokumentálni is fogom nektek. :)




10. Loreal Infiniti szájfény

Ő egy olyan termék, ami „szerelem első látásra” alapon került a kosaramba (* mivel se a Hippy szempillaspirálja nem volt, se az Infinity rúzs, amikre vadásztam).


11. Max Factrot Lipfinity rúzsa

Na, erre a rúzsra régóta vágyok már, így egyértelmű volt a megvétele, bár elint a bűntudatom nem engedte, hogy ilyen drága terméke landoljon a kosaramban, így végül anyukám segítségét kértem a döntésben, aki sikeresen megtőzött róla, hogy ha már tényleg egy minőségi terméket akarok megvenni, akkor ez legyen az termék.
Nagyon örülök, hogy végül is megvettem, hiszen egész napos tartós fedést biztosít és szó szerint mindent kiáll (evés, ivás, csók). Aki attól fél, hogy nem tudja majd magáról levakarni, annak azt üzenném, hogy no para, mert a nap végére pici kis darabokban elkezd majd leperegni úgy is a szánkról illetve könnyen lejön akár egy  Garnieres micellás vízzel is.



Ti mit vetettek a Glamour napokon?

  • Share:

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Az Avon Extralasting alapozót már próbáltam, és most kíváncsivá tettél vajon mennyiben más ez a Rimmel alapozó. Remélem, összehasonlítod majd őket.

    VálaszTörlés
  2. Szia Andi!:) Igen tervezzek egy ilyen posztot készíteni a közeljövőben , de még meg kell találnom a Rimmel ellenfelét. Kitudja lehet, hogy az új Catrice HD alapozójával fogom versenyeztetni. :) Ígérem próbálok mostantól több időt szánni a bejegyzéseimre és rátok, drága olvasóim:)

    VálaszTörlés