Úgy döntöttem ma egy, olyan témával foglalkozok, ami nagyon sok embert érint, sajnos a mai rohanó társadalmunkban. Egyre több ember mentális betegségekkel küzd, amit vagy eltitkol (mert lenézik miatta, vagy ki-kikiáltják elmebetegnek, holott neki csak lelki "sérülései" vannak) vagy kezelteti magát. Sajnos azt veszem észre a közeli ismerőseimen is, nem hogy orvosi segítséget kérne, hanem úgy van vele, majd ő maga megoldja. De vannak olyan élethelyzetek, amikor már nem elég az önszuggeszció, a pszichológus, hanem igen is gyógyszere van szükség. Félreértés ne essék, nem vagyok híve egyáltalán a gyógyszeres kezeléseknek (mert sok depresszióst nem gyógyszerrel kellene tömni, hanem csak kibeszéltetni, egyéni pszichoterápiát kellene alkalmazni). Ám, az én korosztályomban sajnos tényleg egyre több a lelki beteg, lehet  az: depressziós, pánikrohamos, bipoláris zavaros, bordenlien szindrómás, vagy kényszerbeteg. És mit tapasztalok? Hogy nem mer az ember elmenni nem csak a pszichiáterhez, de pszichológushoz sem, mert az van a tudatlan társadalom fejében elültetve, hogy, aki pszichiáterhez vagy pszichológushoz fordul, az már mind " elmebeteg ". Ezek az emberek, egyike se elmebeteg, távol állnak ők nagyon is attól. Szeretném is ismertetni, mik is ezek a betegségek, mert nagy részetek, sajnos nincs tisztában vele. Az megint más, ha valaki skrizofén vagy tudathasadásos, de pl: egy depressziót vagy kényszerbetegséget (ocd) nem szabad összetéveszteni egy skrizofénnal. Először is elmondom a saját tapasztalataimat, ezekről az emberekről: nagy érdem és becsületet érdemel mindegyik aki felismeri, hogy baj van vele és segítség kell, és mer is kérni segítséget. Sajnos munkám során, vagy csak szimpla barátként találkoztam mentális beteg emberekkel. És le a kalappal mindegyikőjük előtt, mert harcolnak, és le akarják küzdeni ezt a betegséget. Igen ez  is egy  betegség,  aki  nem  ebben él  az  nem  tudhatja  milyen  rossz  is  ez . Mert ez elveszi  az  egész  életedet  , a folyamatos  harcok  hogy  egészségesként  élhess fárasztó  nagyon és leállni a sok  gyógyszerrel amivel  tömnek  az sem egy  kis feladat. Személyesen  ismerek kényszerbeteget,  bordenline beteget,  és depresszióst. Mit  tudtam segíteni  ezeknek  az  embereknek? Vagy éppen mit  mondtam  nekik? Akkor  megosztom  veletek  amit  velük  is . Kezdjük a számomra könnyűnek számítható  depresszióval ,  egy depresszió  mit  is  takar?: (több  fajtája  is  van ,  van a klinikai  depresszió, unipoláris depresszió valamint az unipoláris.A depresszió amit valami lelki megrázkódtatás katasztrófa átélése, egy közeli rokon halála, stb okozott.Jellemző tünetei: lehangoltság, szomorúság, veszteségérzet, elesettség, érzelem hiánya). Én  mindig (igen  én  is estem  már  bele  depresszióba ) amikor  ilyen voltam  felkeltem  és lefoglaltam valamivel  magam. Vagy  kiírtam  magamból a gondokat,  vagy  elmentem  sétálni,  vagy közös  programokat  csináltam .  A  lényeg  az volt sose üljek  otthon,  mindig  mozduljak  ki és  legfőképpen mindig  csináljak  valamit  vagy keresek  valamilyen elfoglaltságot. Ezt  is szoktam tanácsolni a  barátaimnak  ha ők  is bele esnek  egy  ilyen  szakaszba,  hogy  nem szabad otthon  gubasztani  és még  jobban belefolyni ebbe a betegségbe  hanem  azért  is  fel  kell állni  és  meg  kell mutatni ,  hogy én  nem  vagyok  beteg.  Na  térjünk át  a bordenline személyiség  zavarra ,  ez  egy  igen  komoly  betegség . Itt se kell egyből  egy  elmebeteget  elképzelni  hanem csak egy mentálisan  labilis embert. Mi is  az a bordenline? Röviden:( jellemzője: elhanyagolt küllem,kizárólag negatív affektusok és  és dühkitörések,kapcsolataiban szélsőséges, énidentitás hiánya,önértékelés zavara,másoktól való függés,érzelmi  instabilitás, gyenge  önkontroll stb.). Ez egy  személyes tapasztalatom is  egyben , találkoztam egy nagyon  fiatal lánnyal ,  összebarátkoztunk és  kiderült  róla hogy bordenline. Ő már  erős  gyógyszereket  szedett ,  és mint  kiderült állandóan  járta a pszichiátriákat . Gyógyszerfüggő  volt erősen, öngyilkosságra  hajlamos, és  még  sorolhatnám. Nem  elítélendő  példának  hoztam  fel ,  hogy  fújjjj ez a  csak  kész szánalom  vagy ,  hogy  valaki ítélkezzen mert  hangsúlyozom  nem tudhatja  senki  ki min  megy  át. A  kislánynak is  azt  tanácsoltam ,  hogy a  dühkitöréseit  fogja  vissza próbálja  meg  szabályozni,  és mindig  gondolja át annak a következményét  amit  tesz. Mert nem csak  rá  van  hatással,  hanem a  családjára is. Nagyon  fiatal  és ne  akarjon  egy elmegyógyintézetben  leélni az  életét ,  ha van  kellő akarat akkor  mindent  meg  lehet  oldani.  Hangsúlyozom a  gyógyszer  magában szart sem  ér  egy skrizofénnél  sem ha  ő  maga  nem akar  ebből  meggyógyulni. Igen a bordenline-ból  is meg  lehet  gyógyulni csak  akarat  kérdése  , meg  nem gyógyszerekké  hanem pszichoterápáé ahol a személyiségét  újra  felépítik ami  több  éves munka  is lehet  de többé gyógyszert  sem  kell szednie. És  végezetül a kényszer  betegek ( sok  fajta kényszer  van  van a  cselekvési  kényszer: vissza  nyúl az  ember  tárgyakhoz,  megnézi  jól  be  van -e  zárva  az  ajtó  stb. és vannak a kényszeres  gondolatok amik pl: változóak  lehetnek,  el  ragozhat  az illető  egy adott  dolgot vagy azt  érezheti  amíg le  nem írja  valahova  helyes sorrendben amit  látott addig  feszült ,  ideges  lesz ).  A kényszerre az  egyetlen  megoldás a NEM szócska  , NEM  CSINÁLOM , mert  nem lehet. Akár  mennyire  is érzem ,  hogy  muszáj akkor  is NEM . Meg  természetesen mint  minden  mentális  betegségnél  itt is  lefoglalom  magamat :  festek,  olvasok, takarítok,  zenét  hallgatok de sose hagyom  , hogy  belemenjek  ebbe az  "ördögi  játékba ". Szóval sok  mindennel találkoztam ,  jobban fogalmazva  sok  mindenkivel  találkoztam akik pszichés  betegek  voltak és  így  vagy úgy ha  volt  kellő  erejük felépültek  belőle. Lehet gyógyszerrel,  lehet  anélkül  de sikerült. Igaz  egy mentális  beteg  embert el  kell fogadni  és megtanulni ,  hogy  ő nem  elmebeteg  sem valami  gyilkos hanem valami  előidézte nála ezt a  betegséget és nem elítélem ( mert  én  is kerülhetek  ilyen  helyzetbe ) hanem segítek  neki ,  akár  egy  jó  szóval, akkár  csak  meghallgatom,  vagy  akár felismerem  ha szüksége  van  szakemberre. Szóval egy  szónak  is száz  a  vége ,  ne ítélkezzünk mert  mi  is  kerülhetünk  ilyen helyzetbe .  És  fogadjuk el  ezeket  az  embereket teljes  értékű emberként  a  társadalomban.